Kerítéselemek

KERÍTÉSELEMEK

alt

A kerítés egy több ezer éves tevékenysége az embernek

mivel az adott körülmények azt sugallták, hogy e védelem nélkül nem lehet nyugodt az ember. Több ezer éves tapasztalat azt mutatja, hogy mindig voltak olyan elemek, akik nem tartották tiszteletben a másik ember vagyonát, valamilyen okból kifolyólag. Voltak akik a házi állatokat engedték szabadon, voltak akik hátsó szándékkal közeledtek az adott birtokra és voltak akik nem tudták az utat, és ezért tévedtek az adott földre, és voltak akik éhesek, vagy pedig kereskedők voltak azért kerültek az adott helyre. A kerítés leginkább arra szolgál, hogy egyik ember a másik földjét tiszteletben tartsa.

box-image

A lambéria és hajópadló négyzetméter ára minőség és osztályozás szerint van kialakítva. Mit is takar ez konkrétan?
Az A minőségbe kerülnek be a legszebb, hibátlan szálak.
A B minőség jól felhasználható, kisebb hibával rendelkező szálakat tartalmaz.